1915. február 1-én született Budapesten. Apja erdélyi kovácsmester, aki neobarokk kapukat és ablakrácsokat készít. Anyja a Felvidékrôl származik.

1923 körül, hétéves korában elkészíti elsô rajzát.

1929 körül tanári segítséggel elkészíti elsô rézkarcát.

1931. Beiratkozik a budapesti Iparrajz Iskolába. Körülbelül egy év múltán, anyagi okok miatt kénytelen abbahagyni.

1932-38. Aba-Novák Vilmos iskolájában tanul Budapesten. Aba-Novák távollétében Iványi-Grünwald Béla tanítja. Iskolatársai és barátai közé tartozik: Rozsda Endre, Redô Ferenc, Duray Tibor, Bényi László, Zemplényi Magda és Bálint Endre. Marosán új mûvészeti felfogásokat ismer meg Redô stútiójában, ahol szombat esténként összejöveteleket tartanak. A legnagyobb hatással Derkovits Gyula munkája és beállítottsága van rá. A nyarat a szolnoki és kecskeméti mûvésztelepen tölti.

1932. A Színházi Élet augusztus 14-20-i számában megjelenik Marosán elsô publikációja, egy önarckép.

1933. Kezdô pályafutásának legkiemelkedôbb éve: részt vesz a Tavaszi Szalonon és a "Hármat húszért", valamint a "Halmérés" címû képeivel elnyeri a "Szinyei-Merse Fiatalok Díj"-át. Az Aba-Novák iskolába tett egyik látogatása során Lázár Bélára mély benyomást tesz az ifjú Marosán munkája és ôt választja egy egyéni kiállítás megrendezésére az Ernst Múzeumban, amelyet októberben tartanak. Marosán, aki kénytelen a magyarosabb hangzású "Marosi" néven kiállítani, négy kiállítótermet tölt meg hatvanhat festménnyel. A kiállítás kedvezô kritikát kap, Kállai Ernô is ír róla a Pester Lloyd-ban. Bár Kállai idônként bírálja Marosánt, mûvészi pályafutása során mindvégig támogatója marad.

1936. Akvarelleket állít ki az Ernst Múzeumban.
Körülbelül 1936-tól részt vesz a KUT kiállításain, de csak a második világháború kitörése után kérik fel, hogy lépjen be a társaságba. Rendszeresen kiállít a Nemzeti Szalonban is. Ez idô tájt találkozik Szin Györggyel, valamint Vajda Lajossal és körével.

1937. Marosán és Duray segédkezik Aba-Nováknak a párizsi világkiállításon a magyar pavilon freskóinak megfestésében, amelyek a történelem során kialakult magyar-francia kapcsolatokat ábrázolják. Elnyerik a vásár nagydíját.

1938. Miután távozik az Aba-Novák iskolából, Marosán a francia expresszionista festészet hatása alá kerül, különös hatással van rá Georges Rouault. Rendszeresen jár a Japán Kávéházba és szorosabb kapcsolatot alakít ki Vajda Lajossal, Bálint Endrével, Anna Margittal és Ámos Imrével.

1938 körül egyik barátja bíztatására Marosán elküld néhányat ez idô tájt készült képeibôl Gerevich Tibornak Rómába, hogy kiállításra kerüljenek a Velencei Biennálén. Gerevich dühösen elutasítja.

1939. Megfesti absztrakt festményeinek elsô sorozatát. A háború kitörése után Rozsda Endre visszatér párizsi tartózkodásából és elsô kézbôl való híreket hoz a szürrealizmusról. Marosán mûveiben szürrealista elemek jelennek meg. Bár semmilyen értelemben nem csatlakozik formálisan a szürrealizmushoz 1946-ig ezek az elemek dominálnak rajzain.

1940. Kiállítás a Nemzeti Szalonban. Decemberben részt vesz "A magyar mûvészetért" címû kiállításon a Mûcsarnokban.

1941. Szabó István szobrásszal kiállít a Mûbarát Galériában.

1942. Kiállít a Szociáldemokrata Párt "Szabadság és nép" címû kiállításán a Vasasszékházban. A kiállításhoz kapcsolódó freskó pályázaton második díjat nyert. Részt vesz az Alkotás Mûvészház II. Csoportkiállításán.

1942-43 körül elkészít egy sorozat cliché-verres-t celluloid filmen. Dolgozni kezd egy nagyméretû szürrealista rajzsorozaton. Indul a Ferenc József díjért való pályázaton egy történelmi falfestménnyel "Mátyás király Bécs alatt" címmel. Valószínûleg a téma németellenes felhangja miatt nem nyer díjat.

1943. "Expresszionista" mûvek kiállítása áprilisban Gôllner Miklóssal, Deli Antallal és Varga Ferenccel a Mûbarát Galériában Budapesten. Kedvezô kritika az Esti Újságban.

1944. A nyilas rémuralom alatt Marosán kockára teszi életét, hogy megmentse társát, Zemplényi Magdát (aki zsidó származású), feleségül veszi és bújtatja.

1945. Részt vesz a szociáldemokrata mûvészek kiállításán az Ernst Múzeumban. Kállai bírálja munkáit, ennek ellenére barátság alakul ki köztük.

1946. A mûvész felállít egy sor szürrealista installációt otthonában, Csömöri út 32., és lefényképezi azokat. Nem sokkal ezután elfordul a szürrealizmustól és a lírai absztraktot választja mûvészete domináns vonásaként. Részt vesz a zürichi Galerie des Eaux Vivres "Moderne Ungarische Kunst" kiállításán, amelyet szeptember-októberben tartanak. Nem csatlakozik az Európai Iskola mûvészcsoporthoz, hanem inkább elfogadja Kállai felkérését és részt vesz a május-júniusban tartott "Elvont Mûvészet Elsô Magyar Csoportkiállításán".

1947. Marosán alkotóerejének teljében van a mûvészetileg szabad atmoszférájú Budapesten. Absztrakt olajfestmények jelentôs sorozatát festi meg. Februárban részt vesz Kállai Ernô "Új Világkép" címû kiállításán a Négy Világtájhoz Galériában Budapesten. Szintén részt vesz a júniusi "Elvont Mûvészet II. Csoportkiállításán". Részt vesz az elsô "Réalités Nouvelles" kiállításon Párizsban és munkái szerepelnek a kiállítás katalógusában, valamint a jelentôs francia folyóiratban, az Arts-ban (1947. júl. 25/8.sz.).

1948. Kállai szerepelteti a januári "Újabb irányzatok a magyar mûvészetben" címû kiállításának absztrakt szekciójában a Nemzeti Szalonban. Áprilisban részt vesz a magyar grafika stockholmi kiállításán. A Réalités Nouvelles kiállításon elért sikereit követôen, a magyar társadalomban történô kedvezôtlen változások tudatában, és mert szeretnének végre külföldre utazni, Marosán és Zemplényi egy párizsi utat tervez. Mielôtt elutaznának, barátaik egy kiállítást szerveznek a Fészek Klibban 1938-42 között készült munkáiból. Azonban a rosszabbodó politikai helyzet miatt nem tudnak elutazni és a kiállítást nem nyitják meg. Megpróbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, ezért júliusban indul "A munka ábrázolása" címû freskópályázaton és második díjat nyer. Erôfeszítései ellenére Bortnyik Sándor lapja, a Szabad Mûvészet élesen bírálja, amiért nem meri feladni egyéni stílusát. (1949/30.sz.)

1948-56. Bár nyilvánosan szocialista realista munkákat állít ki (1949-ben megnyeri a "Munka és Újjáépítés" freskópályázatot), a mûvész titokban továbbra is avantgarde mûveket készít. Gyakran találkozik Kállai Ernôvel, aki 1954-ben meghal. Figyelemre méltó az 1952-ben készült absztrakt akvarell sorozata és az 50-es évek közepén készült fekete expresszionista figurális rajzsorozata. Könyvillusztrációkat és riportázs rajzokat készít, hogy keresethez jusson.

1950. Elválik feleségétôl, Zemplényi Magdától, szinte teljes egészében közös lakhelyükön hagyja mûvészi alkotásait.

1955. Találkozik Bazsó Sarolta festônôvel és feleségül veszi, jelenleg is együtt élnek.

1956. Novemberben elhagyja az országot, mert nem állíthat ki és adhat el olyan festményeket, amilyeneket festeni szeretne, és nem utazhat. Decemberben kiállít a bécsi Secession kiállításon.

1957. A pár négy hónapot tölt Hollandiában, ahol a mûvész festôkészletet kap, újra dolgozni kezd, és festményeket ad el a hágai Gemeente Museumnak. Megérkeznek Kanadába és egy ideig New Brunswickben tartózkodnak. A mûvész elsô alkalommal utazik Torontóba és úgy dönt, hogy ott telepednek le. Találkozik a kiváló kanadai magyar szobrásznôvel, Dóra de Pedery-Hunttal, akivel több éven keresztül együttmûködik.

1958. Torontóba költöznek. Marosán találkozik a kiemelkedô grafikusmûvésszel, Nicholas de Hornyánszkyval. A kiváló kritikus és galériatulajdonos, Paul Duval megrendezi a mûvész elsô külföldi tárlatát saját galériájában, a Park Galériában. Festôi alkotásaiban folytatja azt az irányt, amit a negyvenes évek végén kezdett el absztrakt olajfestményein, de gyakran nagyobb méretû mûveket készít és ecsetkezelése szabadabbá válik.

1959. Marosán beköltözik abba a torontói házba a High Park szomszédságában, ahol jelenleg is lakik, de amelyet csak 1986-ban sikerül megvásárolnia. A legjelentôsebb avantgarde galéria tulajdonosa, Ab Isaacs túl "európainak" (azaz túl lírainak) tartja mûveit, azonban Észak-Amerika szabadabb mûvészeti légköre hatással van alkotó stílusára. Elnyeri a befolyásos Globe and Mail mûvészeti kritikusának, Pearl McCarthynak a támogatását. Csatlakozik a Hornyánszky vezette "Kanadai Festôk-Rézkarcolók és Rézmetszôk Társaságához" (Society of Canadian Painters-Etchers and Engravers) és kiállít velük.

1960. Pearl McCarthy kritikájában érdemes mûvészként említi, akinek "absztrakt képei nagy elismerést vívtak ki". Olyan vezetô mûvészek közé sorolja mint: Paul-Emile Bordaus, Michael Snow, Jack Schadbolt és Harold Town.

1961. Az International Institute of Metropolitan Toronto egyéni kiállítást rendez új absztrakt vásznaiból. Elôször látogat Európába. Ettôl kezdve szinte munden második évben külföldre (fôleg New Yorkba és Európába) utazik. Elkezd szobrokat és érméket készíteni. Belép a Kanadai Szobrászok Társaságába (Sculptors` Society of Canada). Az ô és Pedery-Hunt érméi képviselik Kanadát számos külföldi éremkiállításon.

1962. Csatlakozik a Taurusmûvészcsoporthoz (melyet Böszin Endre szervez Londonban). A Böszin tulajdonában levô Chiltern Galériában júniusban rendezett Taurus csoportkiállításnak a címe (Kállai nyomán) "A Természet Rejtett Arca". Egyéni kiállítás a Chiltern Galériában. A londoni kritikusok igen kedvezôen írnak a kiállításról és sikereit a torontói sajtó is közli. Az ottawai Robertson Galériában tárlatot rendeznek jelentôs fekete-fehér tusrajzsorozatából (és Pedery-Hunt érméibôl). Kedvezô kritika a sajtóban. A torontói Képes Világhíradó (Illustrated World News) címû folyóirat mûvészeti szerkesztôje és rendszeres cikkírója lesz. Az Art Gallery of Toronto (késôbb Art Gallery of Ontario) megvásárolja három absztrakt linóleummetszetét. A Nemzetközi Diák Fesztivál, University of Toronto keretében egyéni tárlat grafikáiból.

1963. Bert Kolberggel és Mezei Istvánnal megnyitja a Minotaur Galériát, ahol egyéni tárlatot tart. Mezeivel és Pedery-Hunttal nemzetközi éremkiállítást rendez a Minotaur Galériában (saját munkáit is bemutatja). A sajtó roppant jelentôs eseményként számol be a megnyitóról. Szeptemberben a Taurus mûvészeinek kiállítása a Minotaur Galériában.

1965. A Minotaur Galéria pénzügyi okok miatt bezár. Marosán levélkollázsokkal és konkrét költészettel kezd el kísérletezni.

1966. Márciusban a torontói Pollock Galériában jelentôs egyéni kiállítást rendeznek nagyméretû tusrajzsorozatából "Fekete-Fehér" címmel. A torontói mûkereskedô, Jack Pollock így ír Marosánról: "tevékenységét a kanadai mûvészeti életben megbecsülés és tisztelet jellemzi ... elôször is és elsôsorban személyes meggyôzôdéssel rendelkezô mûvész". Májusban Pollock elküldi néhány tusrajzát a 6. Rodman Hall Annual Jury Exhibition-re, St. Catherine`s-be, Ontario, ahol Marosán elnyeri a Yale és Towne Manufacturing Co. legjobb grafikai munkáért járó díját. Áprilisban közremûködése a "Kanadai Egyházmûvészetért Ma" címû, sokat vitatott Regis College kiállításon nagy port ver fel.

1968. A Pollock Galéria kiadja linóleummetszeteinek gyûjteményét.

1969. Marosán kanadai pályafutásának csúcsán: a legjelentôsebb kiállítását rendezik meg március-áprilisban a torontói Szépmûvészeti Galériában nagyméretû olajfestményeibôl, konceptuális objektjeibôl, nonfiguratív bronztárgyaiból és faszerkezeteibôl.

1970. Passuth Krisztina mûvészettörténész kiválasztja néhány, a negyvenes években készült munkáját a Mûcsarnokban rendezendô külföldön élô magyar mûvészek kiállítására.

1970-72. Tóth Tihamér "Earth and You" (A Föld és Te) címû torontói kultúrális folyóiratának munkatársa.

1971. Egyéni liállítás Charlotte Rayner Penell Galériájában új fekete-fehér tusrajzaiból. Roland Michener, Kanada fôkormányzója (a királynô képviselôje) megvásárolja kilenc érmét, amelyet ebben az évben mutatott be a "Public Archives of Canada" címû kiállításon.

1972. Kiállít Böszin Endrével, Szebényi Imrével, Leonard Oesterle-lel és Wyndham Laurence-szal ("Öt szobrász Torontóból") a Penell Galériában. A csoport még egy kiállítást tart közösen, de azután felbomlik. Egyre gyakrabban állít ki a Kanadai Szobrászok Társaságával.

1973. Egyéni kiállítás kollázsokból a kingstoni Gallery Schonbergben.

1974. Egy kristályos olajfestmény sorozatot kezd el ismerôs tárgyakat elemezve. Egyéni kiállítás ezekbôl a mûvekbôl Mezei Rózsa torontói RM Galériájában.

1975-82. Közremûködik Mezei István "Onion" (Hagyma) címû torontói kultúrális folyóiratánál.

1978. "Vizuális naplót" vezet, azaz egy éven keresztül minden nap egy-egy kisméretû kollázst készít.

80-as évek. Kísérletezni kezd a mail art-tal.

1982. Egyéni kiállítások a Tatay és Tappa galériákban, Toronto. Kiállít kollázsokat, bronz és alumínium szobrokat.

1982. Részt vesz a "Tisztelet a Szülôföldnek" címû kiállításon Budapesten. Három nagyméretû olajfestményt adományoz a Szépmûvészeti Múzeumnak.

1984. A Magyar Nemzeti Galériának adományozza vizuális naplóját és "kristályos" festményeinek egyik sorozatát.

1985. Botár Olivér elôadást tart a Magyar Nemzeti Galéria Baráti Körének Marosán Gyuláról. Kanada budapesti nagykövetsége két Marosán Mûvet vásárol az új követség épületébe.

1986. Elsô egyéni magyarországi tárlata 1943 óta a Budapest Kiállítóteremben.

1990. májusában az ontariói kormány gondnokságában levô neves Aird Gallery-ban rendezett nagysikerû kiállítás.

1991. márciusában a torontói Thebes Gallery-ban rendezett, 60 év munkáját összefoglaló retrospektív kiállítás.

1994. június-decemberében megrendezett kiállítást tíz évig tervezték, szerencsére ez az évtized Marosán pályafutásának egyik legtermékenyebb idôszaka volt, így az eredetileg tervezett anyag kibôvült. A Mûcsarnok mellett a gyôri Xantus János Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Szombathelyi Képtár is érdeklôdést mutatott Marosán anyagának bemutatására. Majdnem 60 év telt el azóta, hogy a mûvész megrendezte elsô önálló kiállítását az Ernst Múzeumban 1935-ben. Ezért is nagyon szerencsés az a tény, hogy kanadai mûveit bemutató kiállítása szintén az Ernst Múzeumban került megrendezésre.

1915-ben született Budapesten. Aba-Novák Vilmos iskolájában tanult és 1933-ban az Európai Iskola keretein belül rendezett Tavaszi szalon kiállításán elnyeri a Szinnyei-Merse Fiatalok Díjat. 1947-ben részt vesz a Kállai Ernô által rendezett "Új Világkép" kiállításán, majd a Párizsban megrendezett Réalités Nouvelles kiállításon.

Marosán Gyula 1957-ben telepszik le Torontóban, ahol kezdettôl fogva rendszeres kiállításai vannak. Marosán azon kevés külföldön élô magyar mûvészek egyike, aki külföldön is kizárólag a mûvészetébôl és a mûvészetének él. Stílusát a Magyarországon megalapozott Európai Iskola hagyományai alapján alakította és fejlesztette tovább.

1958. áprilisában, a torontói Bloor Street West környékén, az új, elegáns Park Gallery-ben nyílt meg Marosán Gyula, 43 éves magyar menekült kiállítása. A bemutatott rajzokon a mûvész és felesége, Bazsó Sarolta festô, a magyar forradalomban, 1956. október-novemberében átélt élményeit jeleníti meg. Nem sokkal késôbb a Park Gallery-ben Marosán újabb mûveit is bemutatták. Ezek a kisméretû, kalligrafikus formákkal kialakított lírai absztrakt kompozíciók a mûvész torontói tartózkodásának elsô hónapjaiban készültek. Sokat ígérô indulás volt ez egy ismeretlen magyar mûvész számára. Az 50-es évek végén és a 60-as évek elején az érezhetô elszigeteltség ellenére is jelentôs sikereket ért el, mind a közönség, mind a kritikusok körében. Marosán épp a megfelelô pillanatban érkezett Torontóba. Bár 1957-ben Kanada gazdasága még nehézségekkel küzdött, már közeledett a példa nélküli gazdasági konjunktúra idôszaka. Torontó a "kortárs kanadai mûvészet fellendülésének" küszöbén állt. Ez az idôszak egészen 1964-ig tartott.

Marosán szerencséje 1957-ben nemcsak annak tudható be, hogy ekkor indult a torontói kortárs mûvészet elsô nagy konjunktúrája, hanem annak is, hogy - reakcióként a Szovjetúnió magyar függetlenségi törekvések elleni erôszakos fellépésére - ebben az idôben újra felerôsödött a hidegháborús hangulat. Ez rendkívül felfokozta a véres események elôl menekült magyar emigránsok iránti szimpátiát, akiket nyugaton hôsöknek kijáró tisztelettel üdvözöltek. Kanada, az akkori bevándorlásügyi miniszter, Martin Pickersgill erôfeszítéseinek köszönhetôen, valamint az általános közvélemény pozitív megítélése folytán, különösen kedvezôen viszonyult a magyarok befogadásához. Mintegy 38.000 ember telepedett le itt a médiák kitüntetett figyelmétôl övezve, több mint bármely más országban. Ezért nem is meglepô, hogy Paul Duval, aki a háború utáni idôszakban Kanadában letelepedett mûvészekkel foglalkozott, szívesen vette Pédery-Hunt Dóra, a mûvész kanadai segítôtársa és interpretátora meghívását Marosán mûtermébe.

Duval a legaktuálisabb "Forradalmi Rajzsorozat" figuratív tollrajzait, valamint három hasonló témájú olajképet választott ki a Park Gallery-beli kiállításra. Kedvezô hatással volt rá a rajzok határozott, drámai ereje és az a gyakorlott, modern, figuratív nyelvezet, amellyel Marosán az aktuális eseményeket megjelenítette.

Pablo Picasso, akit Marosán különösen nagyrabecsült, az 1937-es párizsi világkiállítás spanyol köztársasági pavilonjának falképét, a világhírû Guernicát ugyanilyen szellemben készítette. Marosán Magyarországon már látta a Guernica reprodukcióját és nem sokkal Kanadába érkezése után nagy izgalommal ment New York-ba, elsôsorban nem a város pezsgô mûvészeti élete miatt, hanem azért, hogy láthassa Picasso nagy mûvét, ami épp akkor a Museum of Modern Art-ban volt kiállítva.

Az 1957-ben Torontóba érkezô Marosán különösen szerencsés fogadtatására enged következtetni egy másik honfitársa életútja is. A korábbi Bauhaus-os Weininger Andor, Oskar Schlemmer társa a Bauhaus Színház mûhelyében és a Bauhaus Jazz Band megalapítója, Hollandiából jött 1951-ben. Kanadai karrierje viszonylag szerencsésen indult, mivel ô is részt vehetett Alexandra Luke úttörô "Kanadai Absztrakt Mûvészet" c. kiállításán, amely 1952. októberében nyílt meg az Oshawa YMCA-ben, és körbejárta egész Dél-Ontariót. Bár a Torontóban eltöltött hét év alatt Weininger több absztrakt reliefet készített, melyek ezidôtájt egyedülállóak voltak a városban, mégis képtelen volt a mûveinek megfelelô közönséget és témogatókat szerezni. Miután úgy érezte, hogy teljesen elszigetelôdött, 1958-ban New York-ba távozott.

Marosán korai sikerét bizonyítja Torontóban az is, hogy 1958. novemberében, alig egy évvel ideérkezése, és nem sokkal Weininger távozása után, kiállíthatta elsô mûveit az Art Gallery of Toronto-ban (1966-tól Art Gallery of Ontario), és feleségével kibérelhetett egy házat Torontó hatalmas High Parkja közelében. (Kezdetben egy másik házaspárral, késôbb barátjukkal, Sziráky Jenôvel közösen.) Így olyan kényelmes, korszerû körülmények között élhettek, amilyenrôl az esztétikailag elmaradott, elszegényített sztálinista Magyarországon 1949 és 1956 között csak álmodni tudtak. A High Park-i házban egy tágas és világos mûterem is a mûvész rendelkezésére állt, ahonnan élvezhette a kanadai évszakok szépségét és elkezdhetett nagyméretû festményeket alkotni, melyek - az amerikai ízlést követve - egyre jobban elterjedtek Torontóban.

Ami az alkotómunkát illeti, Marosán nem vesztegette az idejét, miután elhagyta Magyarországot. Távozásakor több munkáját magával vitte. Ezeket Bécsben eladta, majd eszközöket vásárolt és dolgozni kezdett.

Hollandiában készült mûvein továbbra is olajjal fest papírra, de ekkor már éppúgy használ színes festéket, mint feketét és fehéret.

1957 elsô néhány hónapjában Hollandiában nagy hatással volt rá Venlo és Horst Amerika környéke, ahol a magyar menekülteket kényelmes táborokban helyezték el. A táj és a városképek, a szélmalmok és a házak ihlették az ekkor készült kisméretû absztraháló sorozatát. Bár mély benyomást tettek rá a híres holland mesterek - Vincent van Gogh mûvei az otterlói Rijksmúzeum Kröller-Müller-ben, és Piet Mondrian alkotásai a hágai Gemeintemuseum-ban (ahol a menekülteket övezô figyelmes bánásmód példájaként az igazgató vezette körül a mûvészt) - a legjobban mégis a COBRA csoport mûvészeinek Otterlóban látott alkotásai ragadták meg.

Torontóban elôször egy kisméretû, világos olajképsorozatot készített kartonlemezre. Ezek a mélykék és zöld biomorfikus formák, a tenger mélyét sejtetô homályosság, a festett felület bekarcolása egyfelôl budapesti barátja, Lossonczy Tamás mûveihez áll közel, másfelöl folytatja az 1940-es években Budapesten Kállai Ernô Elvont Mûvészek Csoportjában elkezdett bioromantikus festészeti stílusát. Valójában ezek a mûvek annyira közel álltak azokhoz, amiket Magyarországon készített, hogy régi barátja, az író, kritikus és kereskedô Pán Imre a következôket írta neki:

"Még nem találkoztam olyan festôvel, akinek ilyen keveset változott volna a stílusa, miután a szülôföldjét elhagyta."

Részletek a mûvész 1994-ben megrendezett magyarországi kiállításának katalógusából.

A katalógus Botár Olivér munkája.

Gyula Marosán